2009. január 10., szombat

Olvasmányaim

Beandy kiszúrt magának egy játékra.
A játék szabályai:

1. Írd le annak az 5 könyvnek a címét amiket, 2008-ban olvastál.
2. Nevezz meg 5 embert és értesítsd őket.
3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre.

Hát Beandy-hoz hasonlóan én sem lehetek túlzottan büszke a tavaly elolvasott könyveimre...
Ha teljesen őszinte akarok lenni, régen egyenesen utáltam olvasni, valószínűleg a sok kötelező olvasmány miatt, amiket természetesen mind elolvastam jó kislány módjára. :) Aztán teltek-múltak az évek, és szépen lassan rájöttem, hogy nem is olyan rossz olvasni, ha nem uncsi kötelezőkről van szó (mondjuk nagy ritkán azok közt is előfordult olyan, amit el lehetett olvasni). Azt hiszem úgy gimis harmadikos-negyedikes koromtól fogva vettem normális könyvet a kezembe, de azt is főleg nyáron. Az igazat megvallva továbbra is jobban leköt egy jó film, vagy egy izgalmas sorozat (és persze az alkotás) mint egy könyv, de azért olvastam már igazán jókat is. Szóval kb. 3-4 nyaram úgy telt, hogy elég sokat olvastam (persze csak magamhoz képest). Aztán jött a scrapbook...
Előtte is sokat kreatívkodtam, de azóta (úgy másfél éve) szinte minden szabadidőmet erre a szenvedélyemre fordított. Éppen ezért nem is igazán maradt időm olvasni. Tudom, ez nem kifogás, de szerintem normális, hogy azzal foglalkozom a szabadidőmben, amit a legjobban szeretek csinálni :) (Legalábbis ezzel nyugtatom a lelkiismeretemet.) Biztos lesz majd megint olyan időszakom, amikor többet fogok olvasni, de egyelőre örülök, ha kicsit megmenekülöm az egyetemi könyvektől, és tanulás/olvasás helyett mást csinálhatok, valamit a kezeimmel rakhatok össze. :)
Szóval nem kertelek tovább, tavaly 2 könyvet olvastam el a tankönyveken kívül. Az egyik F. H. Burnett A titkos kert című könyve. Ez egy "pöttyös könyv", még anyumé volt. Középiskolás koromban találtam rá, és azóta kb. 4-szer 5-ször olvastam el, de mindig tudott valami újat adni. Valószínűleg ahogy én is cseperedtem (ez olyan aranyos szó :)), úgy jelentett mindig mást. Egyébként nem egy bonyolult történet és nem is hosszú, de nagyon szeretem. :) Szeretettel ajánlom mindenkinek, akár az idősebb gyerkőcök kezébe is lehet adni, nagyon kedves és tanulságos történet. Ez volt az első könyv, amit szívesen olvastam el, és le sem tudtam tenni, míg nem végeztem vele. (Szerencsére ez nem hetekbe került :))
A másik könyv a Digitális erőd Dan Browntól. Egyébként is imádom a sci-fiket (filmekben is), de ez a könyv különösen tetszett. Ráadásul "szakmai" dolgok is voltak benne, ez még érdekesebbé tette az egészet. Na ennél már kicsit nagyobb gondot jelentett, hogy alig bírtam letenni :)
Ha már itt tartok, akkor, hogy meglegyen az 5 könyv, felsorolnám az ezen kívül magyarul megjelent 3 könyvét. (Kis csalás, mert ezeket 2007-ben olvastam, de nézzétek el nekem. :)) Szóval a szerző Dan Brown, és a 3 cím: Angyalok és démonok, Da Vinci-kód, A megtévesztés foka. Akik szereti a sci-fit, de azt a fajtát, amit "még el lehet hinni", azoknak mindenképpen ajánlom. Megéri. De csak akkor kezdjetek bele, ha van pár napotok, amikor nagyon ráértek. Legalábbis én úgy gondolom, hogy aki szereti az ilyen témájú könyveket, az nem nagyon fogja tudni letenni (még akkor sem ha WC-re megy :), tapasztalatból mondom).
Szóval megvan az 5 (bár igazából csak 2). Remélem nem most csalódott bennem a fél világ! (Én műveletlen tuskó, könyvet is alig veszek a kezembe! :D)

A játékra jelöltjeim: Linsey, Timcsoca, Tina, Szilvi és Kisvirág

4 kedves megjegyzés

Tina írta...

Köszi, továbbadom!:-) (Lesz a Tündérligetben idén egy könyves feladat is...;-))

kisvirág írta...

Köszi. Kis türelmet és megírom :)

Timcso írta...

Köszi, hogy gondoltál rám!:)

Szilvi írta...

Köszi, hogy engem választottál. Hirtelen nem is emlékszem, milyen könyveket olvastam tavaly, úgyhogy fel van adva a lecke. :)