2009. január 11., vasárnap

Karácsonyi ajándékok utólag

Készítettem két ajándékot, amiket, csak most teszek fel, mert az egyiket még csak most kapta meg a gazdája. Két óráról van szó. Az ötlet már októberen megvolt, novemberben meg is csináltam őket. A Kreatívhobby-ból rendeltem 2 natúr, kerek, fa órát. Már volt hozzá óraszerkezet is és egy kerek fa lap. Szkreppes felfogásban készítettem el mindkettőt, de nem akartam túlbonyolítani, hogy bárhova ki lehessen rakni. Íme a végeredmények:Az alapot mindkét esetben lefestettem akrilfestékkel.
Előbbinél Daisy háttérpapír az alap. Számok helyett gombokat használtam. Egy BG papírból készült a pillangó és a középső kerek keksz forma. A pillangónak csak a középső részét ragasztottam az órához, a szárnyait felhajtottam. Filccel rajzoltam neki csápokat és az "útját" kipontoztam.
A második alapja egy Rayher papír. Kihasználtam, hogy a lap 4 negyedre volt bontva. Így még könnyebb beazonosítani a mutató állását. (Az árnyalatokról én a napszakokra asszociáltam.) Erre pecsételtem Fancy Pants pecsételőkkel. A közepére fekete kartonból vágtam ki virágot.
Szerencsére mindkét barátnőmnek tetszett, amit kapott (legalábbis ezt mondták :P :))
Remélem kedvet kaptatok saját óra készítéséhez! Az a jó benne, hogy el lehet készíteni bármilyen színben, bármilyen kiegészítőkkel, és nem is túl drága. Így mindenki olyat csinálhat amilyet szeretne, a kedvenc színeiből, vagy akár a szoba színeiből, ahova kerül.
Köszönöm, hogy erre jártál és további szép napot!

2 kedves megjegyzés

Tina írta...

Szenzációs, főleg az első a repkedő pillangóbval...!:-O:-)

Kukkants be a scrap-blogomba, van ott Neked valami!:-)

Timcso írta...

Nagyon szép mindkét óra!!:)