2012. november 3., szombat

Babaalbum ismét

Készítettem megrendelésre egy újabb babaalbumot. A múltkori album tulajdonosán keresztül kerestek meg. A részletek mások, de az alapkoncepció ugyanaz. Az egyik fő különbség, hogy már a baba neme, illetve neve is megvolt, amikor készítettem: kislány lesz, és Blankának fogják hívni. Így nem kellett ügyelnem, hogy "semleges" maradjon az album, nyugodtan elvihettem csajosabb irányba, ami amúgy is közelebb áll hozzám.
Imádtam készíteni, és ha szabad ilyet mondanom, szerintem nagyon jól sikerült. :) Egyik kedvencem az eddigi albumaim közül.
Különlegessége még, hogy az albumot is én kötöttem, csak egy Tim Holtz gyűrűt használtam hozzá. A többi alapanyagot magam vágtam ki szürke lemezből, vászonból és papírból. Volt vele munka rendesen, de a végeredményért megérte szerintem. :)
Hogy kicsit jobban vissza tudjam adni az élményt, videóra vettem, ahogy átlapozom. Persze  így sem lehet olyan, mint élőben, főleg, hogy mesterséges fénynél készült, de talán kicsit közelebb visz hozzá, mint önmagukban a fotók.

Az oldalak pedig itt megnézhetők egyenként:
Az összes kép megnézhető itt.

És néhány részletfotó:


Az összes részletfotó megnézhető itt.

Tudnék még róla sokat írni, pl. hogy saját készítésű díszek is kerültek rá szép számban (textilvirágok, gyurmadíszek stb.), de inkább beszéljenek a képek.

Felhasznált cuccok:
Tim Holtz gyűrű (binder)
Echo Park Paper - This & That Graceful 6x6-os készlet
néhány Echo Park Paper - Victoria Gardens 12x12-es papír
kartonok 
pausz
Scrapfellow chipboardokés kommentkártyák
American Crafts, Webster's Pages és irodai betűmatricák
pecsétek: We R Memory Keepers, Dovercrafts, Making Memories
Stazon és Distress tinták
festékek
dekortapaszok
csipkék, szalagok
textilek (filc, vászon stb.)
miltonkapcsok, szegecsek, iratkapcsok
Prima virágok és egy vászon gomb
fém függők
madzagok
gombok
Remélem, tetszik!
Örömmel veszem, ha írsz pár sort, kíváncsi vagyok a véleményedre.
Jó éjszakát!

2012. szeptember 29., szombat

Két új oldal

A scrap.hu két kihívására készítettem egy-egy oldalt. Az egyik a szeptemberi vázlatkihívásra készült. Első "nagyfotós" oldalam. Izgalmas volt készíteni, számomra valódi kihívást jelentett. :)
Az idei scrap tábor egyik csoportképét választottam a vázlathoz. Kicsit nehezen állt össze, de a végeredmény tetszik. :)
Scrap tábor 2012:
Felhasznált anyagok/Supplies:
kartonok/cardstocks: Rayher
mintás papírok/patterned papers: ILS, AC
betűmatrica/alphabet sticker: Doodlebug, AC
indák/swirls: Prima
chipboars: Scrapfellow
dekortapaszok/washi tapes
kitűző/badge
virág/flower: Prima

Néhány részletfotó:
A másik oldal a scrap.hu új, téma kihívásra készült. A feladat az, hogy egy dolgot jelenítsünk meg két különböző nézőpontból. Egyik nyári (igazából ősz eleji) élményemet dolgoztam fel, amikor farkast simogattunk két barátnőmmel a Veresegyházi Medveotthonban
Egyszerű lett, de így is terveztem. Itt tényleg a fotók a legfontosabbak. Emellett pedig minden tárgyi emléknek is csináltam helyet (érme, jegyek, brossúra).
Farkasok a rácson innen/túl:
 
Felhasznált anyagok/Supplies:
karton/cadstock: Core' Dinations
mintás papírok/patterned papers: ILS, Basic Grey
chipboardok/chipboards: Scrapfellow
betűk/letters: ILS, Webster Pages
komment kártya/comment card: Scrapfellow
dekortapasz/washi tape
 
Néhány részletfotó:

Remélem, tetszik!

Köszönöm, hogy benéztél! Kellemes hétvégét!

2012. szeptember 5., szerda

Új blogruha

Túl vagyok egy hosszú szüneten, egy döcögős újrainduláson, és végre eljutottam addig is, hogy a designt lecseréljem. Ennek kapcsán új nevet adtam a blognak, amihez új logót/fejlécet is terveztem.
Mit szólsz hozzá? Tetszik az új, egyszerűsített, bejegyzésközpontúbb dizájn?

Ezzel nagyjából egy időben egy facebook oldalt is létrehoztam, ami a kreatív tevékenységeimet fogja össze, a bloghoz kötődő dolgokat és a meskázást. Itt megtalálod a facebook oldalt, ha szeretnél "rajongó" lenni. :)

Köszönöm, hogy erre jártál!

2012. augusztus 7., kedd

Scrap tábor - Második felvonás

Ahogy ígértem, hozom is a táborban, az első műhely alatt elkészült oldalamat.
A vázlat lényege az elforgatott tengely volt. Ritkán csinálok ilyesmit, de tetszik a végeredmény.
Friss élményt, a diplomaosztómon készült egyik fotót dolgoztam fel. :) Szerintem kommentet sem igényel a fotó és a cím (így is jó hosszú), ezért is választottam ezt a vázlathoz.
Okleveles gazdaságinformatikus:
Felhasznált anyagok/Supplies:
gyöngytollak/pearl pen: Euro Hobby
műgyanta kabosonok/resin cabochons
inda félgyöngyökből/Say it in pearls: Prima
mintás papírok/patterned papers: Basic Grey, Prima
chipboard betűk/chipboard alphas: Rounded alpha by Bíró Ágnes

piros, pöttyös dekortapasz/washi tape
betűmatrica/alphabet stickers: Oracal
milton/brad: Basic Grey
virágok/flowers: Prima

tortacsipke/lace paper
gombok/buttons
csipke/lace

A fotókeretet egy Creative Imaginations chipboard betű negatívjából csináltam. Téglalap alakúra vágtam a belső részét (kívül eredetileg is csipkés volt), aztán pedig fehér gessot vittem fel rá szivaccsal "tunkolva", így texturált maradt a felülete.
Részletfotók:


Köszönöm, hogy benéztél ma is! Remélem, megérte! Örömmel veszem a véleményed.
Szép napot!

2012. augusztus 6., hétfő

Scrap tábor - Első felvonás

Vagyis inkább a második, mert a második napi projekttel kezdem most a feltöltést és az élménybeszámolót. Ennek oka nagyon egyszerű, most jöttem rá, hogy nem fotóztam még le a kész első projektet, amivel még a táborban teljesen elkészültem. :) Valahogy kimaradt, és inkább holnap természetes fénynél fotózok, mint most vakuval.
Szóval a második tábori projekt egy szuper noteszalbum volt, amit DAnett vezényletével készítettünk el, vagyis inkább kezdtünk el, mert ahogy láttam, legtöbbünknek 1,5 napra nagy falatnak bizonyult. Az album elkészítésének módja nagyon tetszik, ötletes és költséghatékony. =D Itt is köszi, DAnett!
Az album összeállításán túl én kb. a harmadával készültem el a projektnek. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy egyfolytában csacsogtam, a körülöttem ülők több-kevesebb örömére. :D Ilyenkor mindig nagyon be vagyok sózva, most meg aztán ezer éve nem volt szerencsém ilyen intenzív inspiráció áramláshoz, és végre saját örömömre SCRAPPELHETTEM! :) Szuper volt!
Legszívesebben a tábor után rögtön befejeztem volna az albumot, de vendégem volt, nem volt időm rá, volt sok más (nem scrap) projekt, ami a július második felében volt esedékes. Talán majd azokból is mutatok valamit később...
Szóval múlt hét második felében jutottam el odáig, hogy újra melléülhettem, és 2,5 nap alatt be is fejeztem az erősen retro érzetű (ugye?) nyaralós albumomat. A tavalyi, csoporttársakkal közös hosszú hétvége élményei kerültek bele.
Íme a végeredmény, Bogács 2011 album:
Valószínűleg nem látható jól a fotón a fedőfólia miatt, de élőben zárt állapotban is látszik a második oldalpáron található térképen Bogács is, az első oldalpár mögül pedig Bogács és Debrecen is kilátszik. Bogács miatt vágtam egy kis "ablakot" az első oldalra, amin kikukucskál. :)
A negyedik oldalpáron a kilátót kézzel rajzoltam. Nagyjából olyan, mint amiben voltunk, nyolcszög alakú.
Az utolsó belső oldalra még került egy komment a kapcsos zárójel formára vágott papírra.

Fotók az oldalakról:

Felhasználtam elsősorban az Echo Park Paper - Happy Days 12x12 inches kollekciójának papírjait és matricáit. (Imádom ezt a sok mintát és színt!) Ezt kiegészítettem dekortapaszokkal, fotókartonokkal, nyomtatott elemekkel (például térkép és iránytű). Ezen kívül használtam művész vásznat, pecséteket (Making Memories, We R Memory Keepers), AC és hagyományos irodai betűmatricákat, egyedi megrendelésre készült kitűzőket, Prima virágokat, Echo Park Paper és Basic Grey komment matricákat, irodai kapcsokat, gézt (most először! :)), gombokat, miltonokat, szalagot, kenderzsineget, saját készítésű díszítőket és nem utolsó sorban sok-sok lyukasztót, melyek nagy részét kölcsön kaptam a táborban.  Amire emlékszem: EK Success, Fiskars és Martha Stewart lyukasztók, valamint sarokkerekítő Bebytől és Csabától, Martha Stewart lyukasztók Évától, szintén MS Rikától és a saját MS, Fiskars és Woodware lyukasztóim. Köszönöm szépen mindenkinek és Veronak is a mintavágó ollóját! :)

Ha már itt tartunk, szuper szobatársakat fogtam ki Vero és PJudit személyében. Kösz, hogy befogadtatok, csajok! :)

Remélem, tetszik az albumom! Én nagyon szeretem. Olyan régen volt már kész albumom, ami csak magamnak készült. Szuper érzés újra szabadon scrappelni. Még mindig ugyanúgy magával ragad, mint az elején.
Azt hiszem, bátran mondhatom: Én is ELEK! Te is ELEK? Remélem, hétvégén már én is viselhetek bajuszt és ELEK kitűzőt a Debreceni scraptalin. Le is adom a rendelés Áginak mindjárt. :D

Köszönöm, hogy erre jártál! Ha véleményt írsz, azért pedig külön köszönet!
Kellemes, hűvös estét!

2012. július 2., hétfő

Záróvizsga letudva, alkotás, nyár...

Rég jelentkeztem, de azért egy év nem telt el az utolsó bejegyzésem óta, ahogy korábban volt rá példa.
Nem akarok sokat írni, mert időmilliomos most sem vagyok, sőt...

A legfontosabb, hogy az egyik szakomon (gazdaságinformatikus MSc) végre végeztem! :) Nagyon stresszes volt az utóbbi pár hónap, igazából majdnem egy év. Sok akadály gördült elém. Sokszor úgy éreztem, nem lesz erőm végigcsinálni, de szerencsére végül minden problémán túljutottam, néha könnyebben, néha nehezebben. Most rám férne egy fél év lazítás, de ez persze hiú ábránd, meg egyébként is hamar megunnám, azt hiszem. :)
A záróvizsga óta és még pár hétig azokkal a dolgokkal kell, illetve akarok foglalkozni, amikre nem volt lehetőségem az utóbbi időben. Igyekszem utolérni magam, és egyre jobb a kedvem is szerencsére. :)
Szombaton a diplomaosztó is lezajlott, így végre a kezemben van a sok-sok hajtás, gürizés egyik eredménye. A másik MSc-s diplomámat pedig a következő félév végén (januárban) szerzem meg, vagyis kicsivel utána, februárban már azt is kézbe vehetem. Persze ez egyelőre még terv, de most eléggé így állnak a dolgok.
Egyébként is nagyon szeretném már befejezni, mert jó ideje elegem van az egyetemből. Persze tudom, hogy általában az álláskeresés, illetve a munka sem könnyebb vagy egyszerűbb (főleg mostanában), de legalább végre más lesz. Sok volt már ebből, hosszú volt ez a hat év, még ha sokkal kevesebbnek is tűnt, úgy repült az idő.

Szerencsére alkotásból is kijutott már a záróvizsga óta. Jövő hétvégén pedig a scraptáborba is megyek :D, és ezeken kívül is lesz még bőven kreatívkodnivalóm a nyárra. Nagyon-nagyon fogom élvezni, mert már iszonyúan hiányzott! :)

Nem ígérek, mert már régen nincs értelme. Jövök ha tudok, néha akkor is, ha lenne más teendőm is (például most). Igyekszem mutogatni is dolgokat. Egyszer talán a blogrucimat is lecserélem végre, de ez még odébb lesz, az biztos.
Mindenkinek köszönöm, aki a korábbi hosszú szünetek ellenére benéz ide! Jól esik, hogy van, aki érdeklődik az alkotásaim iránt. :)

Most jut eszembe, van egy szkreppel kapcsolatos dolog, amiről még nem írtam eddig.
Lassan egy éve van egy kisebb szkrepper társaság Debrecen környékén, akikkel havonta, kéthavonta, ahogy sikerül, összejövünk. Hát alkotni még nem sokat sikerült, de már önmagában az is nagyszerű érzés, hogy találkozhatunk olyanokkal, akik ismerik és szeretik ezt a csodálatos hobbit. Talán az alkotásig is eljutunk egyszer. :D
Ha esetleg a környékről valakinek megjön a kedve hozzá, nyugodtan keressen meg, és részleteket is mondok. ;)

Babanapló:
Most pedig, ha már alkotást is emlegettem, itt van pár kép a legutóbbi projektemről. Ez egy babanapló, ami kissé rendhagyóan a terhesség idejét és az első egy évet is magába foglalja. Ne lepődjetek meg, nem saját részre készült! :) Anyu egyik munkatársa kapta "búcsú" ajándékként, mielőtt szülési szabadságra ment. Jóval vaskosabb lett, mint eredetileg terveztük, de engem is elragadott az alkotókedv, meg anyuéknak is tetszett, szóval ami eszünkbe jutott, az belekerült. :)
Azt kérték, hogy a baba meséljen, szóval az album címét és a belső oldalcímeket is így fogalmaztam meg. Egyébként matematikus kismamáról van szó, a borítón lévő címmel erre is utalni szerettem volna. :)
Természetesen fotók nincsenek benne, mert egyrészt nem is készülhettek még el. Másrészt igyekeztem úgy megcsinálni az egész albumot, hogy viszonylag szabadon magára szabhassa a kismama. Néhány fontosabb eseményt, mozzanatot kiemeltem, amiről úgy gondoltam, biztosan szeretne írni, fotót beletenni, emellett pedig sok-sok kommentnek, apró emléknek, plusz fotónak csináltam helyet, amiket majdnem teljesen szabadon átalakíthat, mert gyűrűs mappa révén az oldalak, borítékok, genothermek sorrendje könnyedén variálható. Cím nélküli oldalakat is tettem bele, amelyet a számára fontos eseményeknek szentelhet.
Remélem, sokat fog bele írni, és sok-sok fotót tesz majd bele, mert bőven van rá hely az albumban.
Természetesen a színeket, mintákat, díszítőelemeket úgy próbáltam kiválasztani, hogy kislánynak és kisfiúnak is megfeleljenek, mert még nem lehet tudni a baba nemét. Remélem, sikerült elérnem, amit szerettem volna.
A babát pedig előre irigylem kicsit, mert én is szívesen olvasgattam volna anyu gondolatait arról az időszakról, amikor engem várt és én voltam kicsi. Neki pedig ott lesz ez az album, amit ha nagyobb lesz, bármikor fellapozhat. 
Az album borítója és oldalai:

Felhasználtam: egy A5-ös gyűrűs mappát, sok-sok maradék és régóta felhasználásra váró papírt (DCWV, Crate paper, PinkPaislee, Basic Grey), néhány egyszínű kartont, Yabo címkéket és kraft kartonokat, American Crafts és Webster's Pages betűmatricákat, Prima és SBK virágokat, kenderzsineget, kapcsokat, fém függőket, Scrap Kreatúrás és Creative Imaginations chipboardokat, gombokat, dekortapaszokat, szalagokat, tábori szerzeményeket (kommentcímkék) és nem utolsósorban Scrapfellow chipboardokat a Basic Tags, a pillangós és a Rounded alpha csomagból.
Ezenkívül rengeteget firkáltam, rajzoltam, írtam. Nagyon élveztem! Eléggé ösztönösen alkottam, pedig eleinte féltem kicsit, hogy már kijöttem a gyakorlatból.

Részletfotók:

Összességében elégedett vagyok. Sőt jobb is lett, mint amire számítottam. Én biztosan örülnék egy ilyen ajándéknak. :) Szerencsére a leendő anyukának is tetszett, remélem, kapok majd néhány fotót, ha már kezd megtelni az album. :D

Remélem, neked is tetszik!

Örülök, hogy benéztél! Szép hetet!

2012. január 3., kedd

Smash book 2012

Így vizsga után, leszívott aggyal, hozom is a következő, legújabb projektemet. :)
Valójában nem "igazi" albumról van szó, mivel olyan naplófélének szánom. 1-én kezdtem el, és a terveimet, ötleteimet szeretném bele gyűjteni, amíg be nem telik. Ez is egy olyan projekt, amivel még inkább alkotásra szeretném magam ösztönözni, inspirálni. Ugyanakkor Smash book, azaz gyorsan lehet bele "szkreppelni", így elvileg nem vesz el sok időt az egyéb dolgaimtól. Hangsúlyozom, elvileg! Aztán majd kiderül... :)

Láttam pár helyen ilyet, és igazából nem lenne nagy ördöngősség saját előgyártott Smash bookot készíteni, amibe utána lehetne gyorsszkreppelni, ha épp kedvem van. Mintás, főként semlegesebb scrap papírok spirálozásával bárki csinálhat magának ilyet. Veka is így tett. Én végül úgy döntöttem, inkább veszek egyet. Ez a sok-kommentes, kézzel-írós, ötperces scrap nem túl jellemző rám, vagyis nem volt eddig. De nagyon tetszenek az így készül albumok, szóval úgy gondoltam belevágok, de első körben egy kisméretű Smash bookkal indítok. Ez lett a K&Company mini könyvecskéje. Aztán ha beváltja a hozzá fűzött reményeimet, akkor lehet, hogy magamnak is gyártok ilyet később. :)

Nézegettem nagyobbakat is egyébként, de úgy tűnt, ez illik majd hozzám legjobban, színeiben, hangulatában, mindenben. Amúgy nem is annyira kicsi, majdnem A5-ös méretű. :)

Szóval új év, még egy új dolog. Remélem, még sok ilyen lesz! :)

Íme az eddig elkészült a borító és az első oldal:

Felhasznált anyagok/Supplies: 
SMASH Book: K&Company
mintás papírok/patterned papers: DCWV, Making Memories
chipboard betűk/chipboard alphas: Rounded alpha by Bíró Ágnes
fekete, pöttyös ragasztószalag/Smash tape: K&Company
betűmatrica/alphabet stickers: Webster Pages

miltonkapcsok/brads: Hot Off The Press 
tinta/ink: Distress Ink, StazOn
virágok/flowers: Prima
levelek/leaves: Prima
 gomb/button: Prima
csipke/lace


Felhasznált anyagok/Supplies: 
SMASH Book: K&Company
mintás papírok/patterned papers: DCWV
fekete, pöttyös ragasztószalag/Smash tape: K&Company
komment kártya/comment card: K&Company
tinta/ink: Distress Ink, StazOn
virág/flower: Prima

Na, mit szólsz? Volt értelme elkezdenem ezt a Smash bookot? A maradékpapírok felhasználására szerintem szuper módszer. :)

Köszönöm, hogy beugrottál hozzám! Gyere máskor is!
Szép estét!

2012. január 1., vasárnap

Hosszú szünet után újra itt vagyok

Először is szeretnék minden kedves látogatómnak sikerekben és alkotásban gazdag új évet kívánni!

Remélem, akadnak még, akik bekukkantanak ide, annak ellenére, hogy épp egy éve tettem közzé az utolsó bejegyzésemet, alkotást pedig még régebben mutattam. Az okokat tudod egy korábbi bejegyzésemből. Nem szeretném ismételni magam, és egyébként sem ezért jöttem.

Jó hírt hoztam, legalábbis remélem, hogy örülsz neki. Egyik tervem erre az évre, hogy "visszatérek". :) Valószínűleg nem leszek olyan aktív, mint a szünet előtt - a fórumok, blogok nézegetésére biztosan nem lesz időm -, de alkotni mindenképpen többet fogok, és igyekszem megosztani itt is.
A blog dizájnját is szeretném megújítani a következő hónapokban, de nem biztos, hogy sikerül beszorítani. Minden azon múlik, milyen lesz a következő félévem. Egyébként nem ígérkezik könnyűnek, mert legalább egy államvizsgát szándékozok letenni a végén, de az is lehet, hogy mindkettőt. Ehhez pedig természetesen még a diplomamunkáimat is meg kell írnom. De alkotni muszáj, és fogok is!

Igazából végig alkotgattam kicsit, ősz óta nem is olyan keveset, bár nagy részt nem szkreppeltem. Akik facebook-on ismerőseim, valószínűleg már tudják, hogy boltot nyitottam a Meskán. Saját készítésű, textil virágokból készült ékszereket árulok. Aki esetleg még nem ismeri, itt megtalálja: Atyus virágai.
Még csak három hónapja nyitottam, de meglepően beindult a "bolt". Karácsonyra annyi megrendelést kaptam, hogy többet vissza kellett utasítanom a sulis elfoglaltságaim miatt. Ez egyrészt jó, mert nem is gondoltam, hogy ennyire hamar fellendül a dolog, másrészt rossz, mert nem szívesen mondtam azt senkinek, hogy nem tudom vállalni. A vége így is az lett, hogy még a karácsony előtti hétvégén is megrendelésre "gyártottam". Arról nem is beszélve, hogy még egy albumot is készítettem megrendelésre az egyik barátnőmnek. De ez legalább szkrep, régóta a legnagyobb projektem. (Ezt lentebb meg is mutatom. :) )

Szóval 23-áig semmi karácsonyi hangulatom nem volt, csak tanultam egyfolytában, illetve alkottam, de nem igazán kedvtelésből. Persze ez is több, mint a semmi. A Meskás boltot is azért nyitottam meg, mert egyszerűen már nem bírtam alkotás nélkül. Annyira kikészültem tőle, hogy mindig csak a sulira kell koncentrálni, hogy a folyamatos stressztől már aludni sem tudtam rendesen. Úgy döntöttem, ahhoz, hogy ne menjek teljesen tönkre ebben az egészben, muszáj kreatívkodnom kicsit. A szkrep lett volna kézenfekvő, de gondolom nem kell mondanom, ez az egyik legidőigényesebb hobbi.
A virágok iránti vonzalmam nem új keletű, de szerintem ezt is tudod. :) Ajándékba készítettem több virágos brosst, illetve gyűrűt, és többen mondták, hogy lehet, hogy érdemes lenne belevágnom. Bár egy virág elkészítése nem rövid idő, mégis csak rövidebb, mint egy scrap oldalé. Szóval ez volt az én kompromisszumom, hogy alkothassak, de mégse vegyek el túl sok időt a sulitól. Hozzáteszem, hogy mióta megint aktívabban kreatívkodok, jobban megy a tanulás is. :D

A lényeg tehát, hogy újra itt vagyok, és remélem, minél többször tudok jönni ezentúl. Nagyon remélem, hogy a több mint 100 rendszeres olvasóm nem mondott még teljesen le rólam és lassanként megszokják, hogy újra lehet számítani rám néha. Nagyon örülnék neki. :)

Apránként szeretném feltöltögetni az utóbbi időben készített kisebb-nagyobb műveimet. Remélem, tetszeni fog neked! Nem feltétlenül scrapbookkal kapcsolatos dolgokra kell gondolni, de az is jön, most azonnal. :)

A már korábban említett, kérésre készült albumot mutatom most meg neked. A címe németül van, azt jelenti: "Velünk mindig történik valami". A "megrendelő" kívánsága szerint a képek kivehetők, a kommentkártyák pedig üresek voltak a fotózáskor.
Yabo négyzet albummal dolgoztam, és a Bo Bunny Gabrielle kollekciójával. Imádom ezt a rengeteg pillangót! :D
Felhasznált anyagok/Supplies:
Bazzil kartonok/Bazzil carstocks
mintás papírok/patterned papers: Bo Bunny
 
miltonkapcsok/brads: Basic Grey, Hot Off The Press
betűmatrica/alphabet stickers: American Crafts, Webster Pages, Bo Bunny

virágok/flowers: Prima

tinta/ink: Distress Ink
gyöngytoll/pearl pen
 kenderzsineg/string
szalagok/ribbons
gombok/buttons
csipke/lace

A slideshow-t a jobbról a második alsó inkonra kattintva teljes képernyőre nagyíthatjátok.

Fotók az oldalakról:

Részletfotók:

Köszönöm, hogy erre jártál! Várom a megjegyzésedet!
Még egyszer BÚÉK!