Szóval a második tábori projekt egy szuper noteszalbum volt, amit DAnett vezényletével készítettünk el, vagyis inkább kezdtünk el, mert ahogy láttam, legtöbbünknek 1,5 napra nagy falatnak bizonyult. Az album elkészítésének módja nagyon tetszik, ötletes és költséghatékony. =D Itt is köszi, DAnett!
Az album összeállításán túl én kb. a harmadával készültem el a projektnek. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy egyfolytában csacsogtam, a körülöttem ülők több-kevesebb örömére. :D Ilyenkor mindig nagyon be vagyok sózva, most meg aztán ezer éve nem volt szerencsém ilyen intenzív inspiráció áramláshoz, és végre saját örömömre SCRAPPELHETTEM! :) Szuper volt!
Legszívesebben a tábor után rögtön befejeztem volna az albumot, de vendégem volt, nem volt időm rá, volt sok más (nem scrap) projekt, ami a július második felében volt esedékes. Talán majd azokból is mutatok valamit később...
Szóval múlt hét második felében jutottam el odáig, hogy újra melléülhettem, és 2,5 nap alatt be is fejeztem az erősen retro érzetű (ugye?) nyaralós albumomat. A tavalyi, csoporttársakkal közös hosszú hétvége élményei kerültek bele.
Íme a végeredmény, Bogács 2011 album:
Valószínűleg nem látható jól a fotón a fedőfólia miatt, de élőben zárt állapotban is látszik a második oldalpáron található térképen Bogács is, az első oldalpár mögül pedig Bogács és Debrecen is kilátszik. Bogács miatt vágtam egy kis "ablakot" az első oldalra, amin kikukucskál. :)
A negyedik oldalpáron a kilátót kézzel rajzoltam. Nagyjából olyan, mint amiben voltunk, nyolcszög alakú.
Az utolsó belső oldalra még került egy komment a kapcsos zárójel formára vágott papírra.
Fotók az oldalakról:
Felhasználtam elsősorban az Echo Park Paper - Happy Days 12x12 inches kollekciójának papírjait és matricáit. (Imádom ezt a sok mintát és színt!) Ezt kiegészítettem dekortapaszokkal, fotókartonokkal, nyomtatott elemekkel (például térkép és iránytű). Ezen kívül használtam művész vásznat, pecséteket (Making Memories, We R Memory Keepers), AC és hagyományos irodai betűmatricákat, egyedi megrendelésre készült kitűzőket, Prima virágokat, Echo Park Paper és Basic Grey komment matricákat, irodai kapcsokat, gézt (most először! :)), gombokat, miltonokat, szalagot, kenderzsineget, saját készítésű díszítőket és nem utolsó sorban sok-sok lyukasztót, melyek nagy részét kölcsön kaptam a táborban. Amire emlékszem: EK Success, Fiskars és Martha Stewart lyukasztók, valamint sarokkerekítő Bebytől és Csabától, Martha Stewart lyukasztók Évától, szintén MS Rikától és a saját MS, Fiskars és Woodware lyukasztóim. Köszönöm szépen mindenkinek és Veronak is a mintavágó ollóját! :)
Ha már itt tartunk, szuper szobatársakat fogtam ki Vero és PJudit személyében. Kösz, hogy befogadtatok, csajok! :)
Remélem, tetszik az albumom! Én nagyon szeretem. Olyan régen volt már kész albumom, ami csak magamnak készült. Szuper érzés újra szabadon scrappelni. Még mindig ugyanúgy magával ragad, mint az elején.
Azt hiszem, bátran mondhatom: Én is ELEK! Te is ELEK? Remélem, hétvégén már én is viselhetek bajuszt és ELEK kitűzőt a Debreceni scraptalin. Le is adom a rendelés Áginak mindjárt. :D
Köszönöm, hogy erre jártál! Ha véleményt írsz, azért pedig külön köszönet!
Kellemes, hűvös estét!
0 kedves megjegyzés
Megjegyzés küldése