2012. január 3., kedd

Smash book 2012

Így vizsga után, leszívott aggyal, hozom is a következő, legújabb projektemet. :)
Valójában nem "igazi" albumról van szó, mivel olyan naplófélének szánom. 1-én kezdtem el, és a terveimet, ötleteimet szeretném bele gyűjteni, amíg be nem telik. Ez is egy olyan projekt, amivel még inkább alkotásra szeretném magam ösztönözni, inspirálni. Ugyanakkor Smash book, azaz gyorsan lehet bele "szkreppelni", így elvileg nem vesz el sok időt az egyéb dolgaimtól. Hangsúlyozom, elvileg! Aztán majd kiderül... :)

Láttam pár helyen ilyet, és igazából nem lenne nagy ördöngősség saját előgyártott Smash bookot készíteni, amibe utána lehetne gyorsszkreppelni, ha épp kedvem van. Mintás, főként semlegesebb scrap papírok spirálozásával bárki csinálhat magának ilyet. Veka is így tett. Én végül úgy döntöttem, inkább veszek egyet. Ez a sok-kommentes, kézzel-írós, ötperces scrap nem túl jellemző rám, vagyis nem volt eddig. De nagyon tetszenek az így készül albumok, szóval úgy gondoltam belevágok, de első körben egy kisméretű Smash bookkal indítok. Ez lett a K&Company mini könyvecskéje. Aztán ha beváltja a hozzá fűzött reményeimet, akkor lehet, hogy magamnak is gyártok ilyet később. :)

Nézegettem nagyobbakat is egyébként, de úgy tűnt, ez illik majd hozzám legjobban, színeiben, hangulatában, mindenben. Amúgy nem is annyira kicsi, majdnem A5-ös méretű. :)

Szóval új év, még egy új dolog. Remélem, még sok ilyen lesz! :)

Íme az eddig elkészült a borító és az első oldal:

Felhasznált anyagok/Supplies: 
SMASH Book: K&Company
mintás papírok/patterned papers: DCWV, Making Memories
chipboard betűk/chipboard alphas: Rounded alpha by Bíró Ágnes
fekete, pöttyös ragasztószalag/Smash tape: K&Company
betűmatrica/alphabet stickers: Webster Pages

miltonkapcsok/brads: Hot Off The Press 
tinta/ink: Distress Ink, StazOn
virágok/flowers: Prima
levelek/leaves: Prima
 gomb/button: Prima
csipke/lace


Felhasznált anyagok/Supplies: 
SMASH Book: K&Company
mintás papírok/patterned papers: DCWV
fekete, pöttyös ragasztószalag/Smash tape: K&Company
komment kártya/comment card: K&Company
tinta/ink: Distress Ink, StazOn
virág/flower: Prima

Na, mit szólsz? Volt értelme elkezdenem ezt a Smash bookot? A maradékpapírok felhasználására szerintem szuper módszer. :)

Köszönöm, hogy beugrottál hozzám! Gyere máskor is!
Szép estét!

9 kedves megjegyzés

DAnett írta...

Én is belevágtam és vettem egy kicsi és egy nagy smash book-ot. Imádom!! Fantasztikus dolognak tartom, és mi idei évünket szeretném megörökíteni benne. Szóval hajrá Atyus! Ígéretes a borító és sok sikert az újévi terveidhez!

Timi írta...

Tök jó ötlet! Örülök, hogy elkezded!Kitartást Anita!

Stiga írta...

Ez nekem nagyon tetszik! :) Majd áruld el, ha személyesen találkozunk, hogy milyen nagyok, vastagak vannak. Én majd egyszer babakönyvnek szeretnék valami hasonlót (eddig nem tudtam, hogy ilyen is van) - olyat, ami nem annyira kötött, mint a normál babakönyvek. :)

Remélem, hogy nyárra már jó sok minden lesz a smashbookodban, és megnézhetem majd személyesen. :)

P: Stigu _@/"

Janka írta...

Mindenképpen volt értelme, hiszen mostanában a suli miatt kevés időd marad az alkotásra. Így viszont bármikor "összeüthetsz" egy oldalt, ha van kedved. Hajrá!

Atyus írta...

Köszönöm, hogy írtatok!

Én is remélem, hogy jó sok minden fog belekerülni, és azt is, hogy meg is tudom őket valósítani. :)

Szerintem is tök jó ötlet, bár az nem tetszik benne, hogy kicsi a spirálja. Nem nagyon lehet "púpozni" az oldalakat.
Na, majd ha magamnak csinálok, az olyan lesz, amilyennek én akarom.

Stigu, persze elmondom majd, meg megmutizom. Valószínű, jobban fogsz járni, ha csinálsz magadnak egyet, ami témában, színvilágában stb. passzol és olyan vastag, amilyennek szeretnéd. Persze majd segítek, ha megkérsz rá. ;)

Szép napot nektek!

mronika írta...

Szuper. sok kitartást hozzá! Én vettem egy nagyot, nagyon nagyon tetszik. Olyan csak magamnak szánom könyvecske lesz. remélem lesz időm erre is. Csak ügyesen!

mjudit3 írta...

Tetszik nekem is, biztosan hamar tele lesz, majd én is megnézem közelebbről.
Puszi

Atyus írta...

Köszi, hogy írtatok! Igyekszem én is megtölteni szorgosan. :) Hajrá neked is, Ronika!
De most irány a tanulás, mert szerdán vizsga! :S
Judit, nyáron biztos kerítünk rá alkalmat. ;)

Névtelen írta...

Nagyon tetszik az ötleted. Még lehet én is rászánom magam.
Szuper.)