2010. március 13., szombat

Határidőnapló

Nem igazi scrap, de azért van köze hozzá. Gondoltam felteszem ide, hátha megtetszik valakinek az ötlet.
Korábban nem volt szükségem határidőnaplóra. Ha valami fontos programom volt, amit nem szerettem volna elfelejteni, beírtam a telefonomban lévő naptárba emlékeztetőnek. Most viszont eléggé sűrűek lettek a napjaim, így úgy döntöttem, ideje beszerezni vagy elkészíteni a saját határidőnaplómat. Egy ideig nézelődtem, de nem találtam olyat, ami igazán tetszett volna és nem kerül csillagászati összegbe.
Aztán Anna barátném volt olyan kedves és hozott nekem egy gyűrűs kalendáriumot. Neki is van sajátja, ez pedig otthon porosodott náluk egy ideje (ezt onnan tudom, hogy 2004-es heti tervező volt benne :D). Mivel nincs szükségük rá, elhozta nekem. Ugye, milyen aranyos! :) Pedig nem olcsó egy ilyen. Jól jártam.
Ez a megoldás azért tetszik nagyon, mert egyrészt csak a betétlapokból kell évente újat venni (nem túl drága), másrészt könnyen testre tudtam szabni. Többféle betétlap kapható (heti!havi/napi tervező, különféle jegyzetlapok, stb.) Én egy "napló"-t (napi tervezőt) vettem bele és néhány jegyzetlapot. Ezután jött a testreszabás. :)
Belülről elég férfias volt, főleg hogy fekete az alap. De azt hiszem, sikerült úgy átalakítanom, hogy passzoljon hozzám. :)
Ilyen lett:
Felhasznált anyagok/Supplies:
mintás papírok/patterned papers: Prima- Blooming Retro, American Crafts - Craft Fair
virág/flower: Prima
chipboard betű/chipboard alphabet: Creative Imaginations
matricák/stickers: Webster Pages - Storytellers Magical Wishes
kenderzsineg/string

Négy kategóriába szerveztem a dolgaimat. Az első kettő a "napló" betétlapokból áll. Az elsőben csak pár lap van: egy éves naptár, egy havi beosztású naptár és pár lap keresztnevekkel és hozzájuk tartozó dátumokkal. A második rész a tényleges napi tervező. A hétköznapok külön-külön, a szombat és vasárnap pedig egy oldalon szerepel benne. A harmadik részt az általános jegyzeteknek hagytam meg vonalas lapokkal, a negyediket pedig a scrap dolgaimnak (tervek, ötletek, határidők, kihívások, stb.) négyzetrácsos lapokkal, mert utóbbira könnyebb felvázolni egy-egy oldalt, ha épp rám tör az ihlet. :D
A négy kategóriához csináltam egy-egy elválasztó elemet. Ezenkívül a névjegyszerű kártyával, a borítóra került virággal és a könyvjelzőszerű kenderzsineggel szabtam kicsit testre, ezt az egyébként eléggé férfias és sötét színű határidőnaplót.
A már jó ideje aktuális kedvenc :) Prima - Blooming Retro papírokat használtam. Imádom ezt a készletet és végre sikerült beszereznem. :D Szuperek a színei, tetszenek a firkák és a papírok nagyon jól kombinálhatók. :) Ezenkívül American Crafts papírokból kivágott baglyokat és madarakat használtam még, illetve a borítóra egy Prima virágot és egy chipboard 'a' betűt, amit akrilfestékkel festettem be. A 2010 feliratot Webster Pages matricából raktam ki. Az elválasztók alapjának egyébként krémszínű fotókartont használtam.

Szerinted milyen lett? Elmerjem vinni magammal az egyetemre? :)
Köszi, hogy benéztél! Kellemes, tavaszias hosszúhétvégét kívánok!



I decorated my new engagement book. It was so mannish and dark. I had to make it feminine. :) How do you like it? TFL! Pleasant weekend!

6 kedves megjegyzés

Névtelen írta...

nekem tetszik de az elejére tegyél még díszt!strasszokat vagy ilyesmi. És naná hogy hozd az egyetemre. Meg szeretném nézni élőben is:D (Anna)

Atyus írta...

:) Egyre jár az agyunk. Akartam rá tenni. Már elő is vettem a tuti kis strasszokat, aztán eszembe jutott, hogy a tavalyi füzetemről állandóan potyogtak. Szóval inkább nem tettem rá. Meglátom majd, hogy bírja a virág az egyetemet. :) Ha jól, akkor ráteszem a strasszokat is. :)

pufiindian írta...

A belseje nagyon tuti. Én a virágtól kicsit félnék, hogy nem bírja a kiképzést. Nem gondolkodtál valami anyagszerűbb dologban, pl. filcben amin esetleg a strassz is jobban tapad ?

Unknown írta...

a belseje vmi hiperszuper lett!! Most jó ötletet adtál, mert nekem is van ilyes kis gyűrűs naplóm, de rég nem használom... viszont akkor már az lenne a 3. naplóm idénre... azt hiszem elrakom ezt az ötletet jövőre ;) köszi!

Atyus írta...

Örülök,hogy tetszik nektek! :)
A külsejére kétoldalas ragasztóval tettem fel a virágot,szóval ha úgy adódik le tudom venni elvileg "károk" nélkül. Meglátom, hogy bírja a strapát. Köszi a tippet pufiindian, ha a virág nem fogja bírni, kipróbálom.:)

Renomé írta...

Szép lett a napló!