2009. február 12., csütörtök

Februári kihívás

A Tündérliget februári kihívása az volt, hogy rendet kell rakni valahol az otthonunkban.Én a "lomosom"-ban raktam rendet. Igazából már több, mint egy hete kész van, csak még nem volt időm feltenni a gépre és elküldeni (közben a gép is formázva volt). De íme. Egyébként nagyon szeretem ezt a helyet, ide jövök kincsekért, ha alkothatnékom van. Sok kedves emlékem lapul itt a dobozokban. (Meg persze a jegyzeteim is itt vannak, amiknek talán még hasznát veszem egyszer. De ha én nem is, az öcsém biztos, mert ő is erre a szakra fog járni szeptembertől.) A szobám tetőtéri, és a szekrényt direkt a ferde falhoz tettük, hogy mögötte legyen egy kis helyem, a nem túl gyakran használt cuccoknak. Mint látható van belőlük bőven. :) Majdnem ráment egy napom, míg mindent kihordtam, átválogattam, kidobtam a szemetet, áttörölgettem mindent és szépen, rendben helyretettem. Monstmár sokkal szívesebben nézek be ide. Bár hozzáteszem, hogy az alkotáshoz szükségem van a "kreatív káosz"-ra, de az elég ha az asztalomon és a környékén megvan (persze csak nagy munka közben :D)
Köszönöm, hogy benéztél! Kicsit később feltöltöm az új oldalamat. Ha van kedved, nézz be akkor is! ;)

1 kedves megjegyzés

Katica írta...

Nézz majd be hozzám :-)