2012. január 1., vasárnap

Hosszú szünet után újra itt vagyok

Először is szeretnék minden kedves látogatómnak sikerekben és alkotásban gazdag új évet kívánni!

Remélem, akadnak még, akik bekukkantanak ide, annak ellenére, hogy épp egy éve tettem közzé az utolsó bejegyzésemet, alkotást pedig még régebben mutattam. Az okokat tudod egy korábbi bejegyzésemből. Nem szeretném ismételni magam, és egyébként sem ezért jöttem.

Jó hírt hoztam, legalábbis remélem, hogy örülsz neki. Egyik tervem erre az évre, hogy "visszatérek". :) Valószínűleg nem leszek olyan aktív, mint a szünet előtt - a fórumok, blogok nézegetésére biztosan nem lesz időm -, de alkotni mindenképpen többet fogok, és igyekszem megosztani itt is.
A blog dizájnját is szeretném megújítani a következő hónapokban, de nem biztos, hogy sikerül beszorítani. Minden azon múlik, milyen lesz a következő félévem. Egyébként nem ígérkezik könnyűnek, mert legalább egy államvizsgát szándékozok letenni a végén, de az is lehet, hogy mindkettőt. Ehhez pedig természetesen még a diplomamunkáimat is meg kell írnom. De alkotni muszáj, és fogok is!

Igazából végig alkotgattam kicsit, ősz óta nem is olyan keveset, bár nagy részt nem szkreppeltem. Akik facebook-on ismerőseim, valószínűleg már tudják, hogy boltot nyitottam a Meskán. Saját készítésű, textil virágokból készült ékszereket árulok. Aki esetleg még nem ismeri, itt megtalálja: Atyus virágai.
Még csak három hónapja nyitottam, de meglepően beindult a "bolt". Karácsonyra annyi megrendelést kaptam, hogy többet vissza kellett utasítanom a sulis elfoglaltságaim miatt. Ez egyrészt jó, mert nem is gondoltam, hogy ennyire hamar fellendül a dolog, másrészt rossz, mert nem szívesen mondtam azt senkinek, hogy nem tudom vállalni. A vége így is az lett, hogy még a karácsony előtti hétvégén is megrendelésre "gyártottam". Arról nem is beszélve, hogy még egy albumot is készítettem megrendelésre az egyik barátnőmnek. De ez legalább szkrep, régóta a legnagyobb projektem. (Ezt lentebb meg is mutatom. :) )

Szóval 23-áig semmi karácsonyi hangulatom nem volt, csak tanultam egyfolytában, illetve alkottam, de nem igazán kedvtelésből. Persze ez is több, mint a semmi. A Meskás boltot is azért nyitottam meg, mert egyszerűen már nem bírtam alkotás nélkül. Annyira kikészültem tőle, hogy mindig csak a sulira kell koncentrálni, hogy a folyamatos stressztől már aludni sem tudtam rendesen. Úgy döntöttem, ahhoz, hogy ne menjek teljesen tönkre ebben az egészben, muszáj kreatívkodnom kicsit. A szkrep lett volna kézenfekvő, de gondolom nem kell mondanom, ez az egyik legidőigényesebb hobbi.
A virágok iránti vonzalmam nem új keletű, de szerintem ezt is tudod. :) Ajándékba készítettem több virágos brosst, illetve gyűrűt, és többen mondták, hogy lehet, hogy érdemes lenne belevágnom. Bár egy virág elkészítése nem rövid idő, mégis csak rövidebb, mint egy scrap oldalé. Szóval ez volt az én kompromisszumom, hogy alkothassak, de mégse vegyek el túl sok időt a sulitól. Hozzáteszem, hogy mióta megint aktívabban kreatívkodok, jobban megy a tanulás is. :D

A lényeg tehát, hogy újra itt vagyok, és remélem, minél többször tudok jönni ezentúl. Nagyon remélem, hogy a több mint 100 rendszeres olvasóm nem mondott még teljesen le rólam és lassanként megszokják, hogy újra lehet számítani rám néha. Nagyon örülnék neki. :)

Apránként szeretném feltöltögetni az utóbbi időben készített kisebb-nagyobb műveimet. Remélem, tetszeni fog neked! Nem feltétlenül scrapbookkal kapcsolatos dolgokra kell gondolni, de az is jön, most azonnal. :)

A már korábban említett, kérésre készült albumot mutatom most meg neked. A címe németül van, azt jelenti: "Velünk mindig történik valami". A "megrendelő" kívánsága szerint a képek kivehetők, a kommentkártyák pedig üresek voltak a fotózáskor.
Yabo négyzet albummal dolgoztam, és a Bo Bunny Gabrielle kollekciójával. Imádom ezt a rengeteg pillangót! :D
Felhasznált anyagok/Supplies:
Bazzil kartonok/Bazzil carstocks
mintás papírok/patterned papers: Bo Bunny
 
miltonkapcsok/brads: Basic Grey, Hot Off The Press
betűmatrica/alphabet stickers: American Crafts, Webster Pages, Bo Bunny

virágok/flowers: Prima

tinta/ink: Distress Ink
gyöngytoll/pearl pen
 kenderzsineg/string
szalagok/ribbons
gombok/buttons
csipke/lace

A slideshow-t a jobbról a második alsó inkonra kattintva teljes képernyőre nagyíthatjátok.

Fotók az oldalakról:

Részletfotók:

Köszönöm, hogy erre jártál! Várom a megjegyzésedet!
Még egyszer BÚÉK!

11 kedves megjegyzés

Sapimanó írta...

Jujde jó, hogy ismét vagy :) remélem sikerül egyeztetned a sulit is meg a kreatívkodást is, és többet láthatunk :)
Boldog új évet kívánok neked, és kívánom, teljesüljenek a vágyaid!

Ági írta...

Nagyon örülök, hogy írtál.
Az ajtódíszünk még mindig kint van. Mindenkinek nagyon tetszik.
Boldog újévet és egy kalappal a vizsgákhoz!

NőiCsizma írta...

Gyönyörű az album! Végig nagyon egységes és harmonikus.

Timi írta...

Nagyon örülök, hogy újra alkotni fogsz!Hajrá csajszi!!! és gyönyörű albumot készítettél!<3

Atyus írta...

Köszi, csajok!
Nagyon jól esik, hogy ilyen hamar, többen is írtatok. :) Jó érzés, hogy visszavártatok. :D
Igyekszem a lehető leggyakrabban jönni. Van még néhány korábbi dolog, amit szeretnék feltölteni ide. De mindenről a maga idejében...
Örülök, hogy tetszik az album. :)
Még egyszer köszi és BÚÉK!

Tipitá írta...

Ja de hiányoztál te lány!!!!! Örülök, hogy itt vagy!!!!!!!!:))))) Megnéztem a boltodat is! Gratulálok! Alkossál meg tanuljál, aztán majd az én blogruhámat is meg kell újítani. (Volt egy igéret valamikor:)))De csak a vizsgák után!!! Jaj de örülök neked! Boldog új évet és sok puszi!!!

Secima írta...

Boldog új évet neked is!

mjudit3 írta...

Szia Anitám!

Örülök, hogy tudsz egy picit már alkotni. :) Mivel abban a szerencsében volt részem, hogy kézbe foghattam a gyönyörű albumaidat, ide is leírom, hogy milyen gyönyörűek, és nagyon szépek lettek. Remélem a Mi albumunk is elkészül majd! :))
A virágok is csoda szépek! :)
Reméljük sikerül a két Államvizsga, és utána több időd lesz. :)
Addig is kitartást, és jó tanulást! :)
Puszi: Judit

Atyus írta...

Köszönöm, nektek is!

Tipitá! Februárban írj rám emailt. Igyekszem beszorítani! ;)

Judit! Egyszer biztos eljutok oda is, hogy rólunk szkreppeljek valamit. Legalábbis nagyon remélem! Hátha már nyárig sikerül, és akkor élőben is megfogdoshatjátok. :D

Puszi mindenkinek!

evadraga írta...

Hála, hogy végre leültél a blogod elé! :)) És hála hogy megmutatod a munkáidat! Netudd meg, minden egyes blogomra való fellépéskor (főleg, miután előben is találkoztunk, beszéltünk Mörjikénél) néztem: vajon ez a lány mikor akar már végre visszatérni?!? :D
Örülök, hogy vagy és leszel! :D

Atyus írta...

Éva, ez nagyon aranyos! Köszönöm! Jó ezt tudni, jó érzés, hogy "hiányoztam". :)