2010. július 15., csütörtök

Textil minialbum

A napokban került fel a tábor első napján készült textil minialbumról készült cikk a scrap.hu-ra. Vekával közösen vállaltuk ezt a műhelyet, és a cikket is együtt írtuk. Teljesen másmilyen albumot alkottunk a készletből. A cikkben részletes leírást találtok mindkét típus összeállításáról képekkel illusztrálva.
Az én albumom a diplomaosztón és az azt követő ünneplésen készült fotókból készült. Sok fotót használtam és kevés szöveget. A fotók úgy érzem, magukért beszélnek.
Leporelló formájú albumot csináltam, amely kinyitva megáll az asztalon/polcon. Egyik oldalára a diplomaosztón készült fotókat tettem, másikra az utána készülteket.
Felteszem a fotókat az oldalakról, de azt hiszem, az elkészítés a cikken kívül nem szorul bővebb magyarázatra. Még talán annyi lényeges, hogy a tábori készlet mellé a színben és mintában teljesen passzoló Basic Grey - Blush kollekció papírjaiból használtam, abból vágtam az indákat. Használtam még némi filcet és kartont, illetve Prima virágokat.
Íme a fotók:

És néhány fotó kinyitott állapotban:
Köszönöm, hogy itt jártál!
Jó éjszakát kívánok, kevésbé forrót! (Meg lehet sülni)

2010. július 8., csütörtök

5 dolog... minialbum

Ahogy ígértem. Részletes(ebb) leírást hozok. Remélem, kíváncsiak vagytok rá még, bár már elég réginek számít ez az albumom.
Legtöbben biztosan tudjátok, hogy ez az albumom saját ötlet alapján készült, ami hathetes kihívás formájában testesült meg a scrap.hu-n. Magáról a kihívásról már nem beszélek sokat, mert sok korábbi bejegyzésemben megköszöntem már a részvételt, a lelkesedést és minden mást. Most a "technikai" részére fogok koncentrálni. Ehhez elég annyit tudni, hogy hetente egy oldalpár kellett készíteni, és minden héten voltak bónusz feladatok, amiket én is teljesítettem. Négy héten 4-4 különböző technikát és felhasználandó alapanyagot tartalmazó listát adtam meg, és ezeket alkalmaztam is az oldalpárokon.
Az album alapját söralátétkartonból vágtam ki kézzel. Szintén kézzel kerekítettem a sarkait. Irodai lyukasztóval kilyukasztottam az összefűzésre szolgáló lyukakat, majd két fém láncot fűztem bele, amiket ruhacímkékről mentettem meg még régen.
Az albumon elkészítésekor az SBK - Kikelet készletből indultam ki. Kiegészítettem még egy BG csíkos papírral, egy AC és egy Bazzil kartonnal, illetve a narancssárga bordűröket egy Crate Paper papírról vágtam le. Ezenkívül szalagokkal, SBK és Prima virágokkal, chipboardokkal, strasszokkal, matricákkal, gombokkal, miltonokkal díszítettem az albumot.
Felhasznált anyagok/Supplies:
Bazzil kartonok/Bazzil carstocks
mintás papírok/patterned papers: Chatterbox, Crate Paper, Basic Grey
milton/brad: De nehéz az iskolatáska kit
strasszok/rhinestones: Prima
virágok/flowers: Prima
betűmatrica/alphabet stickers: American Crafts
chipboard szám/chipboard number: Woodware
kenderzsineg/string
szalagok/ribbons
mist: Cosmic Shimmer Mister - mango blaze
betűtípus/font: JaneAusten


A borító lekészítésekor ki kellett találnom, hogy fog záródni az album. A miltonkapocs-kenderzsineg "zárszerkezetet" választottam. A lényeg, hogy mikor átszúrtam a papíron a miltont, nem nyomtam át teljesen, és úgy nyitottam szét a szárát. Így lett egy kis magassága, ahova a zsineget lehet tekerni. A chipboard 5-ös fényes felületű volt, ezért nem fogott volna rá a vizes alapú mist. Ezért még mielőtt fújtam rá, befestettem sárga akrilfestékkel. Szivaccsal tunkoltam a festéket, így érdekes felülete lett. A strasszok eredetileg nem ilyen alakúak voltak. Egy nagy strasszindát szabdaltam fel, és illesztettem össze másképpen. Ez visszatérő elem az egész albumban, úgy mint a pillangók, amiket lyukasztottam és strasszokat tettem a közepébe. A szöveget nyomtattam, a címet betűmatricákból csináltam, és kiemelésképpen varrtam is egy "aláhúzást". A varrás is visszatérő elem. Használtam még az album színeihez passzoló szalagokat is. Ezekkel kötöttem át a láncokat is, ami összetartja az albumot.
Felhasznált anyagok/Supplies:
Bazzil kartonok/Bazzil carstocks
mintás papírok/patterned papers: My Mind' Eye, Chatterbox, Basic Grey
strasszok/rhinestones: Prima
virágok/flowers: SBK
kaparós matricák/rub-ons: Basic Grey
chipboard szám/chipboard number: Woodware
Ranger - Crystal Stickles
szalag/ribbon
betűtípus/font: JaneAusten

Az első oldalpár a terveimről, álmaimról szól. A bónusz lista erre a hétre a következőkből állt: narancssárga szín, miltonkapocs, tépés, címke. Mindent teljesítettem.
A fotók nem sajátok, de úgy gondoltam, hiányozna a kép róla, ezért neten kerestem a terveimhez, álmaimhoz passzoló képeket, és össze vágtam őket. Egyébként a későbbi fotók is és ez is mind szürkeárnyalatosak. Így jól kiemelkednek a sok szín közül. Felülre lyukasztottam egy fodros díszcsíkot Fiskars lyukasztóval. Az 5-ös chipboardot akrilfestékkel festettem, majd csillámos ragasztót kentem rá. A pillangó kicsit lelóg az oldal széléről, ezért kettőt lyukasztottam, és egymásnak háttal összeragasztottam őket, hogy a hátulja se legyen olyan sima fehér.A csíkos papír széleit téptem. A jobb oldalra került 2 SBK-virág, közepén BG strasszal, és a komment papír alá még elrejtettem egy címkét is, amire felsorolásként a terveimet írtam, pontosabban a fontosabbakat. A fehér papír széleit egyébként Tim Holtz paper distresserrel tettem tépetté.
Felhasznált anyagok/Supplies:
Bazzil kartonok/Bazzil carstocks
mintás papírok/patterned papers: Chatterbox , Basic Grey, My Mind's Eye
strasszok/rhinestones: Prima
virágok/flowers: Prima
filc matrica/felt stickers: Prima
kaparós matricák/rub-ons: Basic Grey
betűmatrica/alphabet stickers: Websters Pages
chipboard szám/chipboard number: Woodware
Ranger - Crystal Stickles
szalagok/ribbons
gomb/button
betűtípus/font: JaneAusten

A 2. oldalpár az emlékeimről. Az eheti lista: matrica, saját készítésű díszítőelem, varrás, mintalyukasztás.
A fotókon néhány, számomra nagyon emlékezetes esemény szerepel. Ezen az oldalpáron is varrtam a cím mellett, cikkcakkban, ezt is kézzel. Talán különlegesnek számít, hogy a címet függőlegesen, oldalról olvashatóan helyeztem az oldalra. Ilyet még nem csináltam, de tetszik, szerintem jól mutat. :) A pöttyös virág pöttyei sötétkékek voltak, és nem illettek a többi színhez, ezért filctollal, és csillámos ragasztóval kezelésbe vettem őket. :) Ennek a virágnak a közepébe szalagból hajtogattam, és varrtam egy kisebb "virágot". Ez az SK díszítő, ami bónusz feladat volt a kihíváson.
Felhasznált anyagok/Supplies:
Bazzil kartonok/Bazzil carstocks
mintás papírok/patterned papers: Chatterbox, Crate Paper, My Mind's Eye
strasszok/rhinestones: Prima
virágok/flowers: SBK
pecsét/stamp: Inkadinkado - Birds and butterflies
tinta/ink: Stazon - jet black
akvarellceruzák/watercoloring pencils
gemkapocs/clip: Websters Pages
chipboard szám/chipboard number: Woodware
szalagok/ribbons
gomb/button
szalagok/ribbons
miltonkapcsok/brads: Basic Grey
betűtípus/font: JaneAusten

A kedvenc oldalpárom az albumban mi másról is szólhatna, mint a hobbi(k)ról? :) A elkészítés menetét itt nem részletezném, mert a scrap.hu-n lévő cikkben részletesen le van írva. Ennek az az oka, hogy erre a hétre az volt a bónusz feladat, hogy a scrapchaten élőben, vagy utólag a cikkben megtalálható utasítások alapján készítsék el az oldalt a résztvevők. A madárkát pecsételtem és akvarellceruzákkal színeztem ki. Egyébként a szalagfodor készítéséről ami bal oldalon alul, és jobb oldalon felül szerepel, egy videót is készítettem, amin bemutatom, hogyan varrjátok a szalagot úgy, hogy ilyen formát kapjatok. Életemben először vágtam videót, szóval nézzétek el nekem a hibákat. :) Remélem, tetszik a trükköm, amit megosztottam veletek! :D
Felhasznált anyagok/Supplies:
Bazzil kartonok/Bazzil carstocks
mintás papírok/patterned papers: Basic Grey, Chatterbox, Crate Paper, My Mind's Eye
strasszok/rhinestones: Prima
virágok/flowers: SBK, Prima
mist: Cosmic Shimmer Mist - mango blaze
filc matrica/felt stickers: Prima
kaparós matricák/rub-ons: Basic Grey
betűmatrica/alphabet stickers: American Crafts
chipboard szám/chipboard number: Woodware
szalagok/ribbons
betűtípus/font: JaneAusten

A negyedik oldalpár a barátokról szól. Az eheti lista: szalag, inda, chipboard díszítő, festés.
A chipboard számot festettem, a pöttyös virágot pedig misttel színeztem kicsit, hogy passzoljon a többi elemhez. A barátok felirat alatt lévő kartonra a virágon és a sorszámon kívül került még két bordűr is. Az egyiket mintavágóollóval vágtam, a másik ugyanaz a papírszél, amit már korábban is használtam.
Felhasznált anyagok/Supplies:
Bazzil kartonok/Bazzil carstocks
mintás papírok/patterned papers: Basic Grey, Chatterbox, My Mind's Eye
strasszok/rhinestones: Prima
virágok/flowers: SBK, Prima
kaparós matricák/rub-ons: Basic Grey
betűmatrica/alphabet stickers: American Crafts
chipboard szám/chipboard number: Woodware
szalagok/ribbons
gomb/button
miltonok/brads: Basic Grey
betűtípus/font: JaneAusten

Utolsó oldalpárra maradt a legfontosabb, a család. A heti lista: óra, idézet, tintázás/krétázás, bordó szín.
Ezen is varrtam, használtam virágokat, és más, korábban szereplő elemeket. Egy idézetet is tettem a jobb oldalra a családi fotók mellé. Az órát nyomtattam, meggyűrkésztem, és egy virág közepébe raktam. A chipboard 1-est akrilfestékkel festettem be, az eddig is alkalmazott tunkolós technikával. Itt is használtam matricákat és strasszokat is. És persze megvan az elmaradhatatlan hosszú kommentár, hiszen ez egy filózós album.
Felhasznált anyagok/Supplies:
Bazzil kartonok/Bazzil carstocksmintás papírok/patterned papers: Crate Paper, Chatterbox, My Mind's Eye
strasszok/rhinestones: Prima
virágok/flowers: SBK, Prima
pecsét/stamp: Inkadinkado - Birds and butterflies
tinta/ink: Colorbox Chalk Ink
kaparós betűmatrica/alphabet rub-ons: Rayher
szalagok/ribbons
kenderzsineg/string
milton/brad: Basic Grey

És végül a hátsó borító, ami passzol az első borítóhoz.
A 2010 kaparós matrica. Gondoltam legalább az évszámot ráteszem, hogy ha pár év múlva visszaolvasom, akkor is tudjam, melyik évben láttam így a világot. A "zárszerkezet" kenderzsinegét, a virág közepén lévő miltonkapoccsal rögzítettem. A lentebbi részletfotókon azt hiszem, kivehető, hogyan. A madarat ugyanazon készlet egyik pecsétjével bélyegeztem, mint a hobbis oldalon.
Részletfotók:

Szép hosszú bejegyzés lett, pedig nem is mentem bele nagyon a részletekbe. :)
Remélem, tetszik nektek, és érdemes volt leírnom a hozzávalókat!
Köszönöm a türelmeteket még egyszer!
Szép estét!

Újra itt a nyár, végre!!!

Végre eljutottam idáig. Elnézést mindenkitől, hogy csak most, de mindig volt valami. Gondolom, megértitek, volt már ilyen mással is.
Először is szeretném megköszönni, hogy annak ellenére, hogy ritkán jöttem mostanában, a rendszeres olvasóim száma folyamatosan emelkedik. El sem tudom mondani, milyen sokat jelent ez. Köszönöm, hogy vagytok, és hűségesen visszajártok! :) Amint eléri a 100-at a számláló, egy kis játékkal is kedveskedek majd nektek! Köszönöm még egyszer, és nem győzöm elégszer!:)
Jó pár dolog történt mostanában, örömteli dolgok is, és szomorúak is sajnos. Egyre inkább elmerültem bizonyos dolgokban, új barátságokat kötöttem, lett fogadott családom, de sajnos még mindezek előtt egy általam nagyon tisztelt és csodált író(palánta) abbahagyta az írást (reményeim szerint csak ideiglenesen), valamint történt egy haláleset is a környezetemben. :( Szóval elég sok érzelem ért mostanában, sokszor magamra sem ismerek, amiért ennyire érzékenyen érintenek a dolgok. Azt hiszem, ez a nagyobb fogékonyságom mindenre nagyrészt köszönhető az említett írónak, akit azóta már a barátomnak is mondhatok. Rengeteget jelent, és rajta kívül még van néhány ember, akivel szintén nagyon közel kerültünk. Nyáron, úgy néz ki mindenkivel lesz alkalmam személyesen is találkozni, és ennek nagyon örülök. :) Eseménydús nyaram lesz, nem győzöm majd behozni az idáig felgyűlt lemaradásaimat. De igyekezni fogok.
Mostanában a művészibb oldalam kezd uralkodóvá válni, ami nekem is elég furcsa. Egyrészt a táborra fogom, ami pont felezte a vizsgaidőszakot, másrészt azt hiszem az is nagy szerepet játszik a dologban, hogy mostanában művészlelkekkel ismerkedem, barátkozom az éteren keresztül, és nagy hatással vannak rám. :) Nehezen is ment a tanulás, ez volt az eddigi legszenvedősebb vizsgaidőszakom. Egyszerűen képtelen voltam átkapcsolni. Fejben folyton alkottam, akkor is, ha nem engedtem a kísértésnek. Rengeteg inspiráció ért mostanában, és nagy részük nem scrapbook oldal formájában öltött testet. Ezért nem is nagyon van mit mutogatnom, leszámítva egy-két dolgot. Egyébként most egy nagy projekten dolgozom, valamikor augusztusban majd megmutatom. Eddigi legnagyszabásúbb alkotásom, remélem, sikerül úgy megvalósítani, ahogy szeretném.
Ha új scrap oldalam nincs is sok, a lemaradásaim még így is sokáig ki fognak tartani. Kezdem is a pótlást, első körben a hathetes kihívásra készült albumom részletes bemutatásával. Ha minden jól megy, még ma megírom a bejegyzést.

Addig is köszönöm a türelmeteket, és hogy erre jártatok!
Szép nyárias, napsütéses napot kívánok!