2014. március 9., vasárnap

Új scrapbook oldal és még néhány dolog scrapbooking témában

Tegnapelőtt hatalmas alkotásvágy uralkodott el rajtam. Már pár hete nem volt alkalmam időt szentelni a szkreppelésre, ilyenkor mindig úgy felgyűlik bennem.
Még nem sok tapasztalatom van a festegetéssel, de szívesen próbálkozom minden ide kapcsolódó technikával, amikor épp fröcskölhetnékem, pacázhatnékom van. :) Most is ehhez volt kedvem, így egy mixed media oldal került ki a kezeim közül. Talán ez az első ilyen munkám, de nagyon élveztem készíteni. Remélem, neked is tetszik!

26 év:


Részletfotók:

 

Mostanában volt még pár dolog, amit készítettem, illetve befejeztem. Az egyik egy minialbum, ami majdnem két évig készült. A debreceni scraptalikról szól, vagyis inkább a Bíró Áginál tartott első néhány alkalomnak állít emléket. Még tavalyelőtt nyáron kezdtem, illetve kezdzük el készíteni, amikor Timi Angliába készült költözni. Mindenki, aki a klubok oszlopos tagja volt készített bele egy oldalt magáról, illetve a talikról is kerültek bele oldalak. Timi albuma itt megnézhető.
Akkor én is elkezdtem a sajátomat, de én csak pár havonta vettem elő a szombati alkotós találkozókon. Végül a februári klubon, illetve utána este fejeztem be. Egyszerű kis album, benne mindenki stílusából egy kis darab, de olyan jó ránézni. És még jobb, hogy azóta is rendszeresen van scrap klub! :)
Igazi csapatmunka volt. Például az albumkötésben Éva és Ági segítettek a februári talin.

Scrap talik minialbum:


Emellett egyik kedves barátnőm, Stigu holnap nagy útra indul, New Yorkba megy több hónapra. Búcsú ajándékként készítettem neki egy naplót. Én magam vágtam a belső lapokat és spiráloztam a füzetet. A külsejét pedig megszkreppeltem. Tetszett neki. :)
Ezúton is jó utat és sok-sok pozitív élményt kívánok neki!

Magamnak pedig készített egy kis mappát, amibe azokat a házi, natúr szépségápolási recepteket fogom írni, amiket használok vagy ki szeretnék próbálni. :)
Az album készítésére a Scrapfellow Miénk a világ! online tanfolyamának egyik videója inspirált. Ezúton is köszi Sztarenki Szilvinek!
Gerincnek művészvásznat használtam, a borító papír alá egy kis vatelint is tettem. D karikát építettem be, így bármikor tudok beletenni új lapokat, kivenni, átrendezni a korábbiakat. Belülre tettem három füles elválasztó lapot illetve négyzetrácsos spirálfüzet lapjaiból vágott lapokat.
Utólag kedvet kaptam kicsit feldíszíteni az elválasztó lapokat: életemben először zenrajzoltam! Ehhez az inspirációt köszi Mucsi Tinának! :)
Nem csináltam még ilyet, nem is lett tökéletes, de szeretem a végeredményt, és ez a lényeg. :)




Köszönöm, hogy megtiszteltél  figyelmeddel!
Csodás tavaszi délutánt kívánok!

0 kedves megjegyzés