2013. április 26., péntek

Minialbum ajándékba

Egy közeli barátnőm névnapjára a társaság közösen egy minialbumot adott, amit én készítettem el. Tudni kell róla, hogy ír, már több műve jelent meg nyomtatásban, viszont előfordul, hogy alkotói válságba kerül. Úgy gondoltam, jó lenne neki egy olyan album, amiben a legfőbb karakterei és tőlük vett idézetek szerepelnek. Talán, ha előveszi egy-egy döcögősebb időszakban, inspirálhatja, segíthet neki túljutni a válságon.
Az albumhoz majdnem mindent egy Scrapfellow minikészletből vettem. Mikor megláttam, tudtam, hogy ezt neki találták ki, hiszen a kedvenc színei a piros és a fekete. Ági nagyon ráérzett. :) Szóval a debreceni klubbon lecsaptam rá és el is kezdtem a megvalósítást.
A készletben található papírok egyébként a BasicGrey - Basics kollekcióból valók. Én egy DCWV rózsás papírral, strasszokkal, virágokkal és egy-két aprósággal egészítettem ki az Ági által összeállított, nagyszerűen használható készletet.
Az album különlegessége, hogy fényképezőgép formájú. Ezt tovább erősítettem (egyébként Ági is a sajátjánál) azzal, hogy a lencsevédőt valóban meghagytam kivehetőre, és mögötte egy idézet lapul.

Segítőim minialbum:

Részletfotók:

Remélem, tetszik! Örülök, hogy itt jártál! Minden véleményt szívesen veszek.
Csodás, verőfényes napot!

3 kedves megjegyzés

Aby írta...

Gyönyörűséges! :) Imádom! :) Köszönöm neked és a csajoknak is. :) <3

Aby <(@ˇvˇ@)>

Kriszta (hozak) írta...

Nagyon szupi album lett!

Atyus írta...

Örülök, hogy tetszik, Kriszta! :)

Annak pedig még jobban, hogy neked is, Aby! Hiszen ez volt a lényeg. :D