Igazából már majdnem három hete befejeztem az albumot, de van benne egy oldal, ami mostanáig nem volt publikus, illetve a fotózáshoz sem volt elég fény (most sem igazán), ezért kerültek fel csak most a képek.
Büszke vagyok magamra, mert karácsonyig szinte folyamatosan haladtam, és az egyes napokhoz tartozó oldalak szinte mindig kész voltak 2-3 nappal később. A december végéről szóló oldalakkal is csak azért késtem, mert elutaztam két ünnep között, és csak január elején jöttem haza.
Nem is gondoltam, hogy így fogok vele haladni, pedig alig maradt olyan nap, amiről nem készült oldal. :)
Imádtam készíteni, ugyanakkor kihívás is volt, mert ilyen tasakokkal még nem dolgoztam, ráadásul igyekeztem a Scrapfellow készletre "korlátozni" a felhasznált dolgokat, persze nem mindig sikerült. :)
Köszönet Áginak a készletért, és ezért a hónapért, mert enélkül az album nélkül biztos kevesebb szépséget, csodát fedeztem volna fel decemberben. :)
Videó arról, ahogy lapozgatom:
Fotók az oldalakról:
Részletfotók:
Remélem, tetszik!
Köszi, hogy itt jártál!
Szép estét!
0 kedves megjegyzés
Megjegyzés küldése